gondolathalmaz

folyton kavargó bensőm megnyilvánulásának publikációja, eredménykényszer nélküli megnyugvásra várva

HTML

ez talán a folytatás

2011.01.03. 23:50 :: zéró8

igértem, hogy hamarosan kifejtem boldogvilág utópiám felépítését, lehet, hogy most futok neki de az is lehet, még érlelem. A nehéz nem az, hogy nincs ötletem, mit is takar, hanem, hogyan tudom azt úgy megfogalmazni, hogy mindenki számára éerthető legyen.

Az alapja a rendszernek egyfajta erkölcsi tartáson alapszik vagy ha úgy tetszik szellemi érettségen. Nyílván nem veszítené el a mukáját többmillió ember a földön maximum nehezen tudnák elfogadni bizonyos körökben dolgozó, egyébként nem a hivatástudat vezérelte emberek, hogy egy addig alacsonyabb szintet képviselő személy ugyan olyan " jogokkal" -pénz, befolyás, hatalom..- rendelkezik mint ő.

Csak pár példa, az alázatos gyógyítók, és itt szándékosan nem orvosokat említek, szóval ezen emberek nem a doktori címük lebegtetésével őket körbe rajongó emberek társaságában érzik jól maguk, hanem mindenhol,  de főleg ott ahol valóban értékesnekvélik maguk, azaz ha segíthetnek,mert ehhez értenek, mindegy mennyit keresnek ( persze a mai társadalom modellben szükség van pénzre az életben maradáshoz és senki sem kerülheti ki a pénzt ) vagy, ha tovább megyünk, a kertész vagy bárki komolyan szakmályának élő elme, akkor van a helyén és akkor teljes szellemi és fizikai alkotó ereje, ha nem idő vagy termelési kényszer hatására teljesít, hanem folyamatos önmegvalósítását élheti ki  munkáján,amit szeret.

Ehhez, első lépésben egyenlőként kell tekinteni minden munka értékét. Mint talán már mondtam, önző emberek alacsony intelligencia szinttel viszont annál nagyobb egóval mások kárára próbálta réges rég vagyont halmozni, és ez hosszú évszádakon keresztül vezetett ide, ahol most tartunk. Például van -e olyan állam aki vagyonát nem mások kárára szerezte, csak épp eltelt pár száz évés most természetes, hogy ez vagy az a nemzet ott tart ahol,de milyen áron? Ja ők irányítanak, persze senkinem kéri számon őket. Ugyan ez az elv a családokra is érvényes. Most megint felszisszennek páran, mondván Én biztos roppant szegény vagyok és mi közöm az ő pénzéhez. A Válasz valóban semmi, de ha racionálisak akrunk lenni, manapság igen kevesek mondhatják el magukról, hogy valóban tisztességes úton szereztek vagyont. Vagy ha örökölték, akkor az előd volt csaló....

Tehát rendet kéne tenni a fejeben, ehhez rengeteg vallási vezető, pap és pszichológus  valamint pedagógus kell, hogy a pályájukon olyan generációkat neveljenek fel, ahol az értékteremtés a munka és természetes, hogy vlaaki tisztán tartja az utcát, valaki ételt készít, valaki előkészíti az ételt a másik felügyeli a rendet, hogy azokkik nem ezen rend szerint akarnak élni, azok is kontroll alatt legyenek.

Minden a mai mondern korban ismert mukakörre szükség van, és ez a sokféleség kiváló lehetőség az önmegvalósításra, a nevelésben, ha nem eredménykényszer hatására kell különböző kvalitású gyerekeket felnevelni, akkor mindenki feszültség nélkül elégedett lehet egy manapság alárendelnek nevezett munka végzée esetén is. Nem számít, hogy jó vagy-e matekból vagy tesiből, hanem az, hogy szeretettel élsz és csinálod a munkád.

A munka ez esetben csak egy eszköz , lehetne más tartalommal megtölteni, vegyünk példát azokról, kik nem tekintik munkájukat nyűgnek, hanem hobbinak és nap mint nap boldogan végzik,a többi pedig irígykedik. Hú de jólérzed magad!

Nagyon rosszúl szocializált korban élünk. Sérült elmék még genyóbb gyermekei egy durván tökéletesített pszichomanipulatív rendszer eredményeként a gondolkodás és szeretnélküliségre van kiélezve. Pillanatnyi örömök és valódi értékek nélkül nő fel. Szerncsére sokan éberek és ezen éber csoportok szintén hatékonyan használják lehetőségeiket, csak minimál kölségvetéssel.

Szóval abszolút elképzelhetőnek tartom, hogy valaki csak úgy olajat termel a másik hajóval elhozza és másvalaki finomítja, majd haszon és nyereségmentesen bárki használja, hogy dolgozni, túrázni vagy bárova menjen autóval vagy bármivel. Mindenből van elég a földön, hogy jól éljünk és ne csak egy opció legyen a jó lét. Miért nem az a természetes, hogy bármelyik jó minőségű ruhadrabot az emberek csak leveszik a polcról és aki segít kiválasztani a legjobba, az is bármely élelmiszert beteheti a kosarába és így tovább fenntartani a körforgást. illetve nem is kell fenntartani, a körforgás fenn áll, ez az állandó, a változót kell kivenni ez egyenletből, a pénzt és máris egyenlő lesz mindét oldal.

Ja, hogy így egók hullanának a porba? Nagy kaland:) Erre lennének a lélek gyógyítók, helyére tenni ezt a soksérült elmét.

most egy kicsit Én is elteszem magam.

folyt. köv

L

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolathalmaz.blog.hu/api/trackback/id/tr692558786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása